Starity

Extravagáns tortával köszöntötték Rihannát

2018. február 21. 15:03   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

30 éves lett napjaink egyik legnagyobb popénekesnője, a fekete Madonnaként emlegetett Rihanna.

hirdetés

Robyn Rihanna Fenty 1988. február 20-án született Saint Michaelben, Barbadosban. Édesanyja Monica Braithwaite, aki afro-guyanai származású, édesapja pedig Ronald Fenty, akinek ereiben ír vér csörgedezik. 

Első albuma, a Music of the Sun 2005. augusztus 30-án jelent meg az USA-ban, majd a Billboard 200-as listáján rögtön a 10. helyen nyitott, ami nem kis teljesítmény egy teljesen ismeretlen előadótól. Szinte azonnal meghatározó alakja lett a zenei pályának. Második albuma, A Girl Like Me 2006 áprilisában jelent meg és ezzel robbant be igazán a köztudatba. Ezután számtalan ikonikus érát tudhatott magáénak: Girl Gone Bad, Rated R, Loud, Talk That Talk és a nemrég megjelent ANTi.

Fotó a Rated R érából (2009)

Rihanna azonban nemcsak énekes- és színésznő: modell, dalszövegíró, divattervező, vezető producer, üzletasszony és filantróp is. A szakmában szinte az összes elérhető kitüntetést megkapta, mindezt 30 éves kora előtt. Az énekesnő emberbarát munkájáról is ismert: 2006-ban megalapította a Believe jótékonysági szervezetet, hogy a halálos beteg gyermekeket segítse. 2007-ben Rihannát nevezték a Cartier Love jótékonysági nagykövetének, pár másik globális sztár mellett, majd ez év szeptemberében ő lett Barbados hivatalos turisztikai arca.

2017 szeptemberében elindult saját kozmetikai cége, a Fenty Beauty: „Együtt megteremtjük a szépség új generációját, olyat, amilyet még nem láttál” – árulta el.

Rihanna, mint a Fenty Beauty arca

Rihannát igazán azért szeretik, mert bocsánatok nélkül mer önmaga lenni Hollywoodban.

Boldog 30. születésnapot kívánunk neki!

 

FENTY BEAUTY BY RIHANNA (@fentybeauty) által megosztott bejegyzés,

 

FENTY BEAUTY BY RIHANNA (@fentybeauty) által megosztott bejegyzés,

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek