Starity

Régi-új projekten dolgozik Floor Jansen

2018. február 25. 13:01   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy a holland énekesnő eddig két feloszlott zenekart tudhat maga mögött, most azonban eldöntötte: ideje megvalósítani régóta őrzött álmát.

hirdetés
Régi-új projekten dolgozik Floor Jansen
Fotó: Hannes van Dahl

Floor Jansen sikeres karriert tudhat magáénak, hiszen 1997-ben lett az After Forever énekesnője, mely csapat 2009-ben, a vokalista kiégését (lelki kimerültség) követően döntött a feloszlás mellett. Ezt követően megalapította saját csapatát, a ReVampet, ám a formáció két lemez kiadása után 2016-ban bejelentette, hogy nem folytatják tovább a közös zenélést.

Az utóbbi csapat megszüntetésének oka pedig egészen egyszerű: az énekesnő 2013 óta a Nightwish énekesnője, így vélhetően nem kívánta megkísérelni azt, hogy elődjeihez hasonlóan őt is kitegyék a finnek legnépszerűbb metálzenekarából – bár ők külön megkérték Floort, hogy a Nightwish miatt ne oszlassa fel saját együttesét.

A holland dalospacsirta egyébként a közelmúltban adott részletes interjút a Metal Hammernek. Ebben nem csupán a közel két évtizedet felölelő karrierjéről mesélt, hanem arról is, hogy az évek során bármilyen rossz helyzetben is volt, túl makacs volt ahhoz, hogy felhagyjon a zenével – így elhatározta, hogy sokkal inkább magasabb szintre emeli azt. Ebből adódóan nemrégiben elárulta, hogy 2008-ban Jørn Viggo gitárossal közös projekten kezdtek el dolgozni Northward néven, ám ezidáig nem foglalkoztak vele.

Most, tíz év elteltével elhatározták, hogy elérkezett az ideje első lemezük elkészítésének, mivel elmondásuk szerint számos remek dalt papírra vetettek, melyeket vétek lenne nem bemutatni a közönségnek. Floor azt is elmondta, hogy miután ismét felénekelte a szerzeményeket, rájöttek, hogy az idő múlásával sokkal jobb hangzásuk van, mint amikor elkészültek. 

Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk, hogy a Nuclear Blast neve alatt kiadhatjuk ezt a rockalbumot. Elfogadták azt a kihívást, hogy ezt a nem metálalbumot megismerje a világ. Mindketten beletettük szívünket és lelkünket is ebbe az albumba. Nagyon büszkék vagyunk rá, és alig várjuk, hogy mindenkinek bemutathassuk!

– válaszolta az idén megjelenő korong kapcsán Jansen.

A két zenész örül, hogy ismét együtt dolgozhatnak, és alig várják már, hogy tíz év elteltével első lemezük végre a boltok polcaira kerüljön. | Fotó: Hannes van Dahl 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek