Megérkezett a Marmello első minialbuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Rolling CultureOne alatt tevékenykedő, tavaly debütált dél-koreai lánybanda megjelentette első középlemezét.
hirdetésTavaly májusban Puppet című digitális kislemezével mutatkozott be az ötfős dél-koreai pop-rock lánybanda, a Marmello. A formáció első visszatérésre tavaly októberben került sor a Can't Stop képében.
A rajongóknak nem kell tovább hiányolniuk a lányokat és hangszereiket, ugyanis március kilencedikén a lemezboltok polcaira került újdonságuk, a Wake Me Up, ami egyben az első minialbumuk is. A megjelenéssel egyidejűleg a korong névadó dalához készült videoklipet is elérhetővé tették.
Hallgasd meg alább te is a lányok újdonságát!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











