Starity

Katy Perry akár hét év börtönt is kaphat

2010. október 30. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ifjú pár, Katy Perry és Russel Brand India egyik nemzeti parkjában keltek egybe hindu szertartás keretében, de eljárás indult ellenük, mert valószínűleg egy nagyon szigorú csendrendeletet szegtek meg.

hirdetés
Katy Perry akár hét év börtönt is kaphat

A sztárpár október 23-án kelt egybe a Ranthambore Nemzeti Parkban, Rajasthannál, Indiában. Igaz, hogy hindu szokások szerint történt, de keresztény pap vezette le a ceremóniát. Az ünnepélyen részt vettek elefántok, lovak és tevék is.

Katy Perryt és párját, Russell Brandet azzal vádolták meg, hogy megszegték a nemzeti park szigorú csendrendeletét, amelynek értelmében bizony este 10 óra után tilos a hangoskodás. Persze, ők 10 óra után is buliztak, természetesen a sajtó jelenléte nélkül.

Sok panasz érkezett, hogy a lagzi megzavarta a rezervátum állatainak nyugalmát,  ráadásul egy tigris annyira megijedt, hogy egy közeli hotelnél találtak rá, csupán pár méterre a vendégektől.

Az ilyen csendrendelet megszegéséért legsúlyosabb esetben hét év börtön járna, vagy  pedig 10 ezer font pénzbírság. A bírósági tárgyalásra szombaton kerül sor.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek