Starity

Stúdióba vonult a Children Of Bodom

2018. március 30. 11:11   |   Szerző: TarjaNightwish

2015-ben jelent meg a finn formáció legutóbbi nagylemeze, melynek folytatása idén kerül majd a lemezboltok polcaira.

hirdetés

Henkka Seppälä tavaly adott egy rövid interjút, melyben elárulta, hogy már javában készül vadonatúj kiadványuk, a 2015-ös megjelenésű I Worship Chaos utódja. Elmondása szerint már egy csomó dal elkészült az újdonságra, ám elmondása szerint újabb komponálásba kezdtek, hogy biztosan a legsikeresebb nóták kerüljenek fel tizedik nagylemezükre. Ezt követően azt is elmondta, hogy márciusban kívánnak stúdióba vonulni, de azt sem volt rest elhinteni, hogy az új Children Of Bodom-albumot 2018. nyarán vehetik majd kezükbe a fanatikusok.

A mai napon a zenekar már a stúdióból köszöntötte rajongóit, így hivatalosan is megkezdődtek a tizenegy dalosra tervezett korong munkálatai, melynek különlegesége az, hogy ez lesz az első olyan kiadvány, amelyen Alexi Laiho mellett már nem Roope Latvala csap a húrok közé, hanem Daniel Freyberg. Az újdonság egyébként a méltán népszerű Mikko Karmila producer felügyelete alatt válik majd kerek egésszé.

 

A post shared by Children Of Bodom (@cobhc) on

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek