Új lemezén dolgozik a The Agonist
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két éve debütált a kanadai metálzenekar legutóbbi nagylemeze, ám nemrégiben kiderült, hogy az új albumra sem kell már sokat várni.
hirdetés2016 szeptemberében került a lemezboltok polcaira az immár Vicky Psarakis vezette brigád nagy sikerű stúdióalbuma, ami egész egyszerűen a Five címet kapta. A formáció hosszú ideig turnézott a lemezzel, ám egy ideje már semmit sem lehetett hallani felőlük. Néhány órája azonban megtörték a csendet és elárulták, hogy már javában dolgoznak vadonatúj korongjukon, ami vélhetően még idén meghódítja majd a nagyvilágot.
A srácok jelenleg dalszerzési fázisban vannak, az elkészült nótákat pedig a stúdió falain belül formálják tökéletesre, hiszen – ahogyan azt már fent is említettük – a Five-on helyet kapott dalok mindegyike nagy népszerűségnek örvend a célközönség körében, így Vickyék vélhetően ugyanezt a mércét kívánják elérni az újdonsággal is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













