Starity

Különleges emléket osztott meg Simone Simons

2018. április 02. 20:08   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Simone 2013-ban adott életet fiának, ami által teljessé vált az élete. Most azonban elárult némi érdekességet arról az időszakról, amikor még kevesen tudták arról, hogy állapotos.

hirdetés

2013-at írtak a naptárak, amikor megszületett Simone Simons és Oliver Palotai első – és egyelőre egyetlen – gyermeke, Vincent G. Palotai. Simone a terhessége alatt sem volt hajlandó lemondani egyetlen fellépést sem, így egészen júliusig látható volt az Epica frontján, majd a formáció hivatalosan bejelentette, hogy szünetre vonulnak.

Köztudott, hogy az Epica ugyanabban az évben dobta piacra szülinapi DVD-jét, ami a Retrospect címet kapta, a koncert alkalmával pedig fellépett velük a Reményi Ede Kamarazenekar, valamint a Miskolci Nemzeti Színház kórusa is – utóbbival az együttes a 2008-as Miskolci Operafesztiválon is fellépett. Mindezeken túl látható volt még néhány dal erejéig Floor Jansen (ex-After Forever, ex-ReVamp, Nightwish, Northward), valamint az alapítótagok: Jeroen Simons, Ad Sluijter és Yves Huts. 

Az utóbbi időben a zenekarnak szokásává vált visszatekinteni egy-egy sikerükre, melyet a Facebookon osztanak meg a rajongókkal. Ezúttal a Stabat Mater című daluk került megosztásra, mely nótát a már fent is említett DVD tartalmazza, és ami Simone számára igencsak kedves, hiszen egy különleges emlék fűződik hozzá:

Floor és én visszatekintettünk az After Forever időszakára. Mindannyian azt szerettük volna, ha ő is részt vesz a Retrospect show-n, mivel ő is része az Epica történelmének. A Stabat Matert a szülei házában gyakoroltuk. Akkor mondtam el neki, hogy terhes vagyok. Akkoriban nem sok ember tudott róla. A családom elmondta, hogy hallották, amikor néhány srác a koncert alatt arról beszéltek, hogy úgy nézek ki, mint aki túl sok krumplit evett. Egy nő válaszolt nekik, mondván: nem, ti hülyék. Terhes! Ez nagyon megnevettetett, amikor megtudtam.

A dal nagyon szép, és imádom Floor klasszikus hangját. Ez  egyike volt a varázslatos pillanatoknak. Köszönöm Floor Jansen!

– fűzte az alább is megtekinthető videohoz Simons.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek