Starity

Magyarországra látogat a Korpiklaani

2018. április 16. 17:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Idén jelenik meg a finn formáció vadonatúj nagylemeze, melynek népszerűsítése vélhetően még a debütálás előtt megkezdődik majd.

hirdetés

Két éve került a boltokba a zenekar legutóbbi albuma, a Noita. A lemez igencsak sikeres lett, hiszen a Jonne Järvelä vezette alakulat hosszú ideig turnézott a koronggal, annak érdekében, hogy minél több rajongóhoz eljuthassanak. Nemrégiben azonban bejelentették, hogy két év elteltével idén új albumot küldenek a lemezboltok polcaira, aminek címe Kulkija lesz.

Az újdonság szeptember 8-án hódítja majd meg a világot, mely kiadvány dalai – és címe – egy kalandot mesél el a hallgatóságnak. Mint kiderült, a Korpiklaani is hivatalos a nyári fesztiválokra, a magyar rajongók legnagyobb örömére pedig július 28-án a FeZen Fesztiválon teszi tiszteletét a méltán népszerű folk metalt játszó zenekar. Ennek keretein belül vélhetően néhány új nótát is bemutatnak majd.

Mindezeken túl, a metálkedvelők további jó hírt is kaptak, ugyanis a már korábban bejelentett DragonForce, Epica, és Halloween csapatok mellé olyan nevek kerültek nyilvánosságra a hazai színtérről, mint a Leander Kills, a Dalriada, az AWS, a Road, és még sokan mások.

 

A post shared by FEZEN Official (@fezenfest) on

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek