Újra hallat magáról a VIXX
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A minap jelent meg a hatfős dél-koreai fiúcsapat harmadik stúdióalbuma, ami az Eau De VIXX címet kapta, s mindemellett új klipjüket is feltöltötték a világhálóra.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Hosszú várakozás után, végül április 17-én került a lemezboltokba és a streamingszolgáltatók újdonságai közé a VIXX legfrissebb anyaga. A rajongótábor ezúttal a csapat Eau De VIXX címmel illetett harmadik stúdióalbumának örülhet, valamint a lemeznyitó és egyben a főcímdal, a 향 (Scentist) - ami a scent és az artist szavak kombinációjából született meg - látványos kisfilmjének is.
A formáció az album showcase-én nyilatkozta, hogy ezúttal is megpróbálták új oldalukat megmutatni a nagyérdeműnek. Elmondható, hogy sikerrel jártak, hiszen nem nyúltak mellé a koncepcióval és a stílussal sem; s a rajongók is pozitívan fogadták visszatérésüket.
A főcímdal instrumentális változatával és a korábbi 도원경(桃源境) (Shangri-La)-val együtt összesen 12 tétel sorakozik fel a korongon, melyek döntő többségét Ravi írta, ám N (9.) és Hyuk (6.) is részt vett egy-egy dal megírásából, sőt utóbbi a produceri feladatokból is.
A nagylemez fizikai formátumban két verzióban szerezhető be: Red és Black.
![](/images/articles/embed/2018/04/22/vixx-eau-de-vixx-digital-cover-art-horz-1524396753.jpg)
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Ismét együtt mutatkoztak.
Bővítené a családját.
A Beverly Hills 90210-ből.
A kannibalizmusról is említést tett.
Nagyon boldog a híresség.
A testvére, Frankie reagált.