Marvel: Íme a teljes előzetes Venomhoz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A februári előzetes után megérkezett a Venom teljes, hivatalos előzetese.
hirdetésMég februárban, néhány héttel a forgatás befejeztével kaptunk betekintést egy közel kétpercnyi ízelítő erejéig a Tom Hardy főszereplésével készülő Marvel-filmből. A tegnapi napon azonban megérkezett a szuperhős mozihoz készült teljes, hivatalos előzetes, melyben nemcsak a főszereplő különleges képességeiből kapunk ízelítőt, de egy pillanatig azt is láthatjuk, hogy néz ki az Oscar-díjra jelölt színész Venom bőrébe bújva.
A történet szerint a főszereplő, Eddie Brock sötét ügyletekbe keveredik, melynek végállomásaként egy szimbiontát költöztetnek a testébe, mely lassan kezdi átvenni a hatalmat felette. Ám Brock megtanul együtt élni és együtt működni az idegen testtel, melynek képességeit végül a jó szolgálatába állítja.
A Sony gondozásában, valamint Ruben Fleischer rendezésében készült film várhatóan október 4-én kerül először a hazai mozivásznakra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.











