Starity

Elolvastuk: Ruby Saw – Pillangó-hatás

2018. április 27. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezúttal egy feltörekvő hazai szerző első regényét volt szerencsém a kezembe venni, amit csak nagyon nehezen tettem le.

hirdetés

Ruby Saw-ról nagy valószínűséggel még nem, vagy csak alig hallott a nagyérdemű, ám az írónő első regénye útján bebiztosította magát – igenis érdemes rá figyelni!

Fotó: Facebook

Ami magát a történetet illeti, ahogy a cím ígéri, egy pillangó kibontakozását láthatjuk a cserfes, szókimondó, ugyanakkor kissé félszeg Liv Jackson személyében, ugyanis ő áll a cselekmények középpontjában. A húszas éveiben járó lányt féltve óvja édesapja, ami aligha meglepő, hiszen Liv a közelmúltban olyan események sorozatának volt elszenvedője, melyeket egyetlen szülő sem kívánna gyermekének. Főhősnőnk egyértelműen nem találja a helyét a világban, múltjának kísértetei ugyanis befészkelték magukat a fejébe, ő pedig nehezen szabadul – személyiségének kissé nagyképű, szabadszájú volta is azt igazolja, falakat vont maga köré, melyeknek lebontását egy olyan férfira hagyná, aki arra valóban érdemes.

Liv bár vágyik a szerelemre, retteg is tőle. Korábbi tapasztalatai bizalmatlanná tették, ugyanakkor híján van mindenféle szemérmességnek, kacér voltának köszönhetően pedig rövidesen sorban állnak ajtaja előtt a férfiak – köztük a múltbeli nagy szerelme is, aki mély sebeket ejtett rajta. A lány élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, rebellis viselkedésével pedig nemcsak a férfiakat ijeszti el, hanem édesapját is kétségekkel tölti el. Végül döntéshelyzetbe kerül, ám nem könnyű választania, hiszen nemcsak azt nem tudja, mit szeretne, hanem lassan önmagát is elveszíti az események sodrásában.

Vajon lezárható a kísértő múlt? Feledhető az első nagy szerelem? Érdemes új esélyt adni annak, aki hibázott? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Ruby Saw regényében!

Fotó: Facebook

Ruby kötete ugyan nem túl hosszú, ám a fejezetek praktikus módon való elosztásának köszönhetően könnyen áttekinthető, ami határozottan az előnyére válik. Ami személyes tapasztalatomat illeti, véleményem szerint a regény szereplőivel igen könnyű azonosulni, a könnyed hangvételnek köszönhetően pedig gyorsan olvasható; bárki azt érezheti, a történet neki, róla szól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek