Júliusban érkezik Tarja új DVD-je
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszas várakozás után kiderült, hogy mikor kerül pontosan a boltok polcaira a finn énekesnő újdonsága.

Köztudott, hogy a Nightwish alapítójaként is ismert énekesnő idén fogja piacra dobni Act II névre keresztelt DVD-jét, amit nem sokkal később vadonatúj korongja követ majd. Érdekesség, hogy a vokalista korábban ismét pályázatot hirdetett meg rajongói körében, ami annyit takart, hogy aki részt vett a koncerteken és jó minőségű képeket készített, annak fotója indulhat a pályázaton és ezáltal esélyt kap arra, hogy az általa készült felvétel szerepeljen a kiadványon.
A múlt hónapban Tarja ismét a fanatikusok segítségét kérte, akiknek ezúttal az volt a feladatuk, hogy négy, Tim Troncko által készített fotó közül kiválasztják, hogy mely fotó legyen a különböző formátumban megjelenő korong borítója. A szavazás lezárását követően, a végeredmény hamar bemutatásra került.
A finn szoprán munkásságát hatalmas izgalom övezi, a napokban pedig kiderült, hogy a fanatikusok július 27-én vehetik kezükbe Turunen újdonságát, ami mindösszesen két koncertet ölel fel, melyek egyike a londoni Metropolisban került rögzítésre, a másik pedig a milánói Teatro della Lunában. Mindezeken felül, a DVD számos különlegességet fog tartalmazni, amelyek még különlegesebbé teszik majd az earMUSIC lemezkiadó gondozásában megjelenő kiadványt.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.