Starity

Férjhez ment Kat Von D

2018. június 06. 11:11   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kat Von D és a Prayers énekese, Leafar Seyer a hétvégén tartották házassági ceremóniájukat családjuk és barátaik körében.

hirdetés

Az LA Inkből ismert Kat Von D számos balul végződött kapcsolatot tudhat a háta mögött. 2007-ben vált el első férjétől, Oliver Pecktől, ezt követően olyan hírességekkel járt együtt, mint Nikki Sixx, illetve Jesse James. 2012-ben Deadmau5 menyasszonya lett, de a következő évben ennek a kapcsolatnak is vége szakadt. Most azonban úgy tűnik, végre rátalált a boldogság a 36 éves művésznőre.

Rafael Reyes, művésznevén Leafar Seyer még 2016-ban kérte meg Kat Von D-t, hogy vegyen részt egyik kislemezük, a Black Leather munkálatain. 2018 februárjában hivatalosan férj és feleség lettek, ünnepélyes házasságukra azonban csak a múlt hétvégén került sor. A család pedig még idén új taggal bővül: május elején a pár bejelentette, hogy első közös gyermeküket várják, egy fiút.

Kat és újdonsült férje hasonló stílust és nézeteket képviselnek, így nem hétköznapi, gótikus esküvőjükön szigorúan csak vegán ételeket szolgáltak fel. 

 
 

Kat Von D (@thekatvond) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek