Starity

Klippremier: Evanescence – Hi-Lo

2018. június 09. 12:12   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Videoklip készült az Evanescence egyik új dalához, melyen Lindsey Stirling is közreműködött.

hirdetés

Több évnyi kihagyás után tavaly novemberben érkezett meg az Evanescence új albuma Synthesis címmel. A korongon többnyire már korábban ismert dalok feldolgozásai hallhatók, de néhány új szerzeményt is megismerhettünk. Az Imperfection kisfilmje tavaly októberben került nyilvánosságra, most pedig a Hi-Lo című újdonsághoz is készült egy videó.

A dal egyébként nem teljesen friss szerzemény, ugyanis egy kezdetlegesebb változata már 2007-ben elkészült. Eredetileg az együttes harmadik nagylemezén kapott volna helyet, de Amy Lee, az együttes frontasszonya elmondása szerint úgy érezte, a dal ekkor még nem volt elég kiforrott, nem illett volna a képbe. Mikor elkezdődtek a Synthesis munkálatai, az együttes ismét foglalkozni kezdtett a Hi-Lóval, ezúttal már Lindsey Stirling közreműködését kérve.

Volt a dalnak egy része amiből mintha hiányzott volna valami, ezért úgy gondoltunk, hívhatnánk egy vendégelőadót, én pedig rögtön Lindsey-re gondoltam. Ő tipikusan az az ember, akinek van fantáziája, és a saját útját járja. Ez nagyon tiszteletreméltó. Különös, hogy korábban még nem találkoztunk, mert úgy érzem, az alkotás terén sok közös van bennünk.

– nyilatkozta Amy.

Az öt perces videóban többnyire koncertfelvételeket láthatunk, a hegedűszóló alatt pedig Lindsey is feltűnik.

Ami a dalszöveget illeti, a High-Lo a továbblépésről szól, de nem mérges, indulatos hangnemben. Amolyan >>Jó, történt ami történt, de túl vagyok rajta és nem haragszom rád<< hozzáállással

– magyarázta az énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek