Érkezik a 13 okom volt 3. évada is
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Netflix berendelte a 13 okom volt 3. évadát is: a történet egyelőre még kérdőjel.
hirdetés
Június 6-án a Netflix megerősítette, hogy a 13 okom volt folytatást kap a 2., igencsak megosztó évad után. Ebből az is kiderült, hogy a harmadik felvonás 2019-ben fog érkezni.
Dylan Minnette, aki Clay Jensent alakítja, állítja, ő sem tudott a folytatásról:
Édesanyám keltett fel sikítva, és a szart is kiijesztette belőlem, de ja, érkezik a harmadik évad!
– tweetelte a sztár.
Természetesen a döntésnek páran nem örülnek: a sorozat eddig is sok vitát váltott ki, a szülők szerint pedig egyenesen ártalmas. Az első évadnál volt egy réteg, aki úgy gondolta, a sorozat népszerűsíti a bosszúból elkövetett öngyilkosságot, míg a másodiknál az erőszak jelenetet gondolták túl soknak.
A sorozat készítői szerint ez teszi a 13 okom voltot különlegessé: megosztó, vitát gerjeszt és komoly problémákra világít rá, így a folytatást is hasonlóan tervezik meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











