ABBAhagyhatatlan a Mamma Mia!-őrület
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Július 19-én debütál a magyar mozikban a korábbi évek egyik filmsikerének, a Mamma Miának folytatása, mely már azóta töretlen népszerűségnek örvend, hogy kiderült: érkezik hozzá a második rész.


Közel 10 év telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk a varázslatos görög sziget, Kalokairi lakóival. Donna lánya, Sophie immár férjes asszony, sőt, kismama, aki édesanyja emlékére ráncba szedi a lepukkant hotelt, hogy az végül új fényében tündökölhessen.
A történet ezúttal két idősíkban játszódik, melynek hála megismerkedhetünk a friss diplomás Donna kalandjaival, mozgalmas előéletével. Lily James briliánsan hozza a tettre kész, álmokkal teli lányt, aki némi kóborlás után végül úgy dönt: Görögországban telepedik le, hogy új életet kezdjen.
Az új csapat - avagy a nagy öregek fiatalabb inkarnációi - fantasztikusan áll helyt a musicalben, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy még túl is szárnyalják elődeiket.
Ezúttal új karakterekkel is találkozhatunk, akik közül a legnagyobb durranást talán a rég látott nagyi (Cher) szolgáltatja, aki jellegzetes hangjával - nagy örömünkre - két dalban is közreműködik.
Az apa-trió legtöbbet foglalkoztatott - és ezúttal egyedüliként - éneklő tagja Sam (Pierce Brosnan), akiről megállapíthatjuk, hogy a muzikalitása mit sem változott az elmúlt évek során. És hogy ez jó vagy rossz? Azt mindenki döntse el maga.
Bill (Stellan Skarsgård) az alcímmel ellentétben már nagyon is abbahagyta az éneklést; ehelyett prózai vizekre evezett, amiért mi egyáltalán nem neheztelünk rá. (Egyébként Harry szintén így tett, sőt, ő még nála is szerényebb szerepben lubickol. Cserébe viszont Colin Firth megajándékozza a nézőket egy újabb vizes inges jelenettel, amiért minden bizonnyal sok rajongó hálás lesz neki.)
A legnagyobb kérdőjel azonban Meryl Streep, akit csupán 1,5 dal erejéig hoztak vissza az események - közel két órás - sodrásába. De vajon valóban szükséges volt mindez? (Azon kívül, hogy a színésznő nevét ráírhatták a film plakátjára.)
A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba egy könnyed, nyári limonádé, így akinek az első rész tetszett, valószínűleg ebben sem fog csalódni. Az ABBA slágerei kétség kívül minőségi fűszerként szolgálnak a kicsit összedobált forgatókönyv számára, ami valószínűleg túl gyorsan készült el ahhoz, hogy a készítők igazán nagy mélységekig merészkedhessenek általa. Bár több konfliktus is adódik, a történet végére minden visszaáll a megszokott kerékvágásba.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
A GQ címlapján szerepelt.
Júliusban hunyt el a sztár.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
Egyik kollégája szerint a színésznő transzfób.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Új életet kezdett a híresség.
Nagyon csúnya fordulatot vett a szakítás.
Nagyon egymásba habarodtak.