Előzetes érkezett a Kemény motorosok spinoffjához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly derült ki, hogy a népszerű sorozat más szemszögből ugyan, de folytatást kap, s ezáltal egy vadonatúj történet fog kibontakozni a szemünk láttára.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
2014-ben került pont a Kurt Sutter által megálmodott motorosklub életéről szóló széria végére, melynek évadzáró epizódja mérsékelten sokkolta a nézőket. Azóta is szóban forgó téma volt, hogy a rendező vajon készen áll-e arra, hogy elengedje a srácokat vagy esetleg fantáziáját ismét szabadjára engedve készít egy spinoffot, ami vagy a múltba enged betekintést, vagy esetleg a jövőben bontakozó eseményeket fogja szemléltetni.
Az Entertainment Weekly jóvoltából végül kiderült, hogy készülőben van a Kemény motorosok testvérsorozata, ami ezúttal a Mayák nevezetű motorosklubra fog összpontosítani. Mindezeken túl, pedig arra is fény derült, hogy a sorozat eredeti szereplői közül is fellelhető lesz majd néhány jól ismert karakter, de, hogy kik is fognak újra motorra pattanni azt egyelőre még nem lehet tudni.
A pilot epizód egyébként a Charlie Hunnam által életre keltett Jax Teller hálala utáni történések köré fonódik majd. Ha mindez nem lenne elég, néhány órája megérkezett egy vadonatúj előzetes a Mayans M.C. névre keresztelt szériához, ami szeptember 4-én indul hódító útjára az FX televíziós csatornán, az első évad pedig összesen tíz részt vonultat majd fel.
Íme!
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.