Starity

Újabb évadot kap a Váltságdíj

2018. július 24. 18:06   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazánkban az AXN csatornán bemutatott Váltságdíj című sorozatnál hivatalosan is berendelték a harmadik évadot. A széria új epizódjai 2019-ben kerülnek adásba.

hirdetés
Újabb évadot kap a Váltságdíj
Fotó: port.hu

2016-ban kezdték forgatni Kanadában, majd Franciaországban a Ransom című sorozatot a Global TV és a CBS csatorna kooprodukciójában. A széria 2017-ben mutatkozott be Kanadában és Amerikában. Azóta már több ország, köztük hazánk is megvásárolta a vetítési jogot, így Váltságdíj címen az AXN műsorra is tűzte. A VOX és a TF1 közreműködésével készített alkotás bár Amerikában a szombati, késő esti vetítésekkel nem döntött nézettségi rekordokat, mégis a nemzetközi sikereknek hála második szezont is kapott.

Tavaly Kanadában meg is kezdődött a forgatás, amely aztán hazánkban folytatódott. Idén januártól pedig már képernyőn is volt a második szezon, amelyet bár mi még nem láthattunk, máris bejelentették, hogy igényt tartanak további epizódokra. Az új szezont októberben kezdik forgatni. Hogy ezúttal mely országot fogják választani forgatási helyszínként, még nem tudni, de minden bizonnyal Kanada köztük lesz ezúttal is. Annyit lehet tudni, hogy a stáb és a szereplők is nagyon szerettek itt dolgozni, úgyhogy bízzunk benne, hogy idén is megtisztelik jelenlétükkel kis hazánkat is.

Ha valaki nem ismerné, a történet főszereplője, Eric Beaumont túsztárgyaló, aki remek manipulátor. Fő célja az, hogy erőszak nélkül, a rendőrség beavatkozása nélkül oldja meg csapatával a krízishelyzeteket. A társai között van Oliver Yates profilozó és Zara Hallam exzsaru is. Csatlakozik hozzájuk Maxine Carlson is, aki nem más, mint annak a nőnek a lánya, akit 17 évvel ezelőtt Eric nem tudott megmenteni, ez pedig alaposan összekuszálja a dolgokat. Az érdekes esetek mellett pedig megismerhetjük a szereplők magánéletét is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek