Vírusos betegséggel küzd P!nk
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő július elején kezdte meg koncertkörútjának ausztráliai állomásait, az elmúlt napok folyamán azonban három előadása is elmaradt megbetegedése miatt.
P!nk az eredeti tervek szerint múlt héten pénteken lépett volna fel először Sidneyben a Beautiful Trauma elnevezésű világkörüli turné keretein belül. Sajnos erre nem került sor, az énekesnő ugyanis rosszul érezte magát, orvosa pedig megtiltotta neki, hogy színpadra lépjen. Szombati koncertjét ennek ellenére már végigküzdötte, vasárnap viszont ellátogatott egy kórházba kivizsgálásra, ahol kiszáradással kezelték, majd elengedték. Nem sokkal hétfői koncertje előtt újra kórházba került, ekkor diagnosztizálták betegségét: vírus támadta meg a gyomrát.
P!NK ma estére a Sidney-i Qudos Bank Arénába tervezett előadása elmarad.
Pink kórházba vonult vasárnap este, kezelték és elengedték.
Hétfőn visszakerült.
További bejelentést fogunk tenni, amint frissebb hír érkezik.
– közölte Twitter profilján a Live Nation hétfő délután.
A koncertszervező cég azóta újabb közleményt adott ki, mely alapján a ma estére tervezett műsor sem kerül megrendezésre:
Pink bent maradt a kórházban éjszakára folytatni a kezelését és gyógyulását. Az orvosai ma újra át fogják vizsgálni.
A pórul járt rajongók visszaválthatják jegyüket, a türelmesebbeknek viszont érdemes várni, ugyanis dolgoznak rajta, hogy az elmaradt előadások egy későbbi időpontban pótlásra kerüljenek. Az énekesnőnek még 3 koncertje lenne Sidneyben. Legközeleb csütörtökön kellene színpadra lépnie, azonban kérdéses, hogy egészségügyi állapota ezt lehetővé fogja-e tenni.
Mielőbbi felépülést kívánunk!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Ő Bill Kaulitz párja.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.