Mégsem kap testvérsorozatot az Odaát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The CW elnöke is megerősítette a hírt, miszerint nem valósul meg a Wayward Sisters.


Még tavaly röppentek fel a hírek, miszerint a The CW egyik legsikeresebb sorozata női főszereplőkkel testvérsorozatot kap. A beharangozott széria pilotját az Odaát tizenharmadik évadában meg is tekinthették meg a nézők, azonban a sorozat nem kapott zöld utat, ahogy annak idején 2014-ben sem valósult meg a Supernatural: Bloodlines.
A hírek hallatán a rajongók aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy megmentsék a sorozatot, de úgy tűnik, mindhiába: a napokban a The CW elnöke, Mark Pedowitz is megerősítette, hogy az Odaát magányos sorozat marad.
Elégedettek vagyunk a Wayward Sisters szereplőivel
– mondta Pedowitz a Beverly Hillsben tartott Television Press Tour-on.
Rengeteg határidőnk van ebben az évben, ez egyszerűen nem fért bele. Az Odaát talán csak Jared és Jensen és semmi több. De ha a készítőknek van ötletük, szívesen meghallgatjuk.
– tette hozzá a csatorna elnöke.
Az Odaátot azonban megújították, így ez év őszén immár a tizennegyedik évaddal tér vissza a The CW történelmének eddigi leghosszabb sorozata.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem bírták a nehéz időszakot.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Sokan ezt gondolják róla.
Újabb csúnya celebválás?
A GQ címlapján szerepelt.
Júliusban hunyt el a sztár.
A hírek szerint ő nem tér vissza a következő évadra.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
Egyik kollégája szerint a színésznő transzfób.