Külön könyvet kap a Gondolin bukása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
J.R.R. Tolkien jegyzetei közül újabb teljes történetet kapunk, Alan Lee gyönyörű rajzaival.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Valószínűleg mindenki hallott már A Gyűrűk Uráról és A hobbitról, de kevesebben ismerhetik azokat a történeteket, amelyek J.R.R. Tolkien halála után kerültek nyilvánosságra. Jegyzeteit összegezve és történetté alakítva fia, Christopher Tolkien szerkesztette A Szilmarilok és A Húrin gyermekei köteteket, majd megjelent az Elveszett mesék könyve is. Az utóbbiban és a Szilmarilokban is megjelent már (mint kiderült, rövidítve) a Gondolin bukása című fejezet, de most végre önálló kötetet kap.
A Gondolin bukása 1917-ben íródott, még a később híressé vált történetek előtt. Maga Tolkien ezt tartotta az első középföldei történetnek, amit írt - számolt be róla a BBC News. Története szerint, az előzőekből következően, Sauron ideje előtt járunk. De a gonosztól mindig tartani kell: Morgoth, eredeti ainu nevén Melkor, le akarja igázni Gondolin szent városát.
A rajongóknak meglepetés lehet az új könyv, az immár 93 éves Christopher Tolkien ugyanis a Beren és Lúthien kiadása után azt nyilatkozta, hogy valószínűleg nem jelentet meg már több könyvet apja jegyzeteiből. A Gondolin bukásával viszont úgy látszik, kivételt tett - ez a történet még a Tolkien Társaság elnöke szerint is legendás.
A kötet augusztus 30-án került az angliai és amerikai boltokba, a magyar fordításról egyelőre nincs hír. Ahogyan a legtöbb Tolkien-könyvet, a Gondolin bukását is a fantasztikus Alan Lee illusztrálja, aki A Király visszatér díszletéért Oscart is kapott.
![](/images/articles/embed/2018/08/31/tolkien-gondolin-borito-1535744524.jpg)
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Ismét együtt mutatkoztak.
Bővítené a családját.
A Beverly Hills 90210-ből.
Nagyon boldog a híresség.
A kannibalizmusról is említést tett.
A testvére, Frankie reagált.