Másodjára is elkelt Denise Richards
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Charlie Sheen volt felesége a hétvége során másodjára is férjhez ment.

Denise Richards szombaton, Malibuban ment hozzá szerelméhez, Aaron Phypershez. Az Us Weekly úgy tudja, a pár tavaly kezdett randevúzni egymással, néhány hónapnyi együttjárás után pedig januárban került sor eljegyzésükre, ám azt a legnagyobb titokban tartották.
Az egyik szemtanú elmondása szerint az esküvőt filmre vették, hogy a felvételek felhasználásra kerülhessenek a Feleségek luxuskivitelben című műsor Beverly Hills-i kiadásában. Ami az arát illeti, ő egy Mark Zunino által tervezett, elöl rövid, hátul uszályban végződő, hímzett virgokkal díszített kreációt viselt a nagy napon; a vőlegény ezzel szemben sokkal lezserebb volt sötét farmerjában és fehér ingjében. A menyasszony a Metallica Unforgiven című szerzeménye alatt vonult az oltár elé, ahol párjával a maguk által írt fogadalmakkal biztosították egymást szerelmükről.
via E! Online

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az első nyilvános szereplése.