Starity

Post Malone: „Isten biztos utál engem”

2018. szeptember 12. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 23 éves rappert balszerencse éri balszerencse hátán, de már megtanulta méltósággal kezelni a vele történteket.

hirdetés

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Posty (@postmalone) on

Post Malone mögött igen nehéz hetek állnak, hiszen balszerencsék egész sorozata érte a közelmúltban, ő azonban csak nevet a történteken, ugyanakkor a Twitteren úgy nyilatkozott, véleménye szerint Isten utálja őt.

Fotó: Twitter (screenshot)

Augusztusban például az eredetileg Austin Richard Post névre anyakönyvezett előadó repülőgépe kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani a jármű meghibásodott kereke miatt; néhány héttel később pedig egy olyan Rolls-Royce-nak volt az utasa, mely egy Kiával karambolozott. Szerencsére a rapper egyik balesetben sem sérült meg komolyabban, ám a balszerencse áradásának még itt sem volt vége: szeptember 1-jén csőre töltött fegyverrel érkező betörők rontottak be korábbi San Fernando Valley-i otthonába, ahonnan húszezer dollár összértékű vagyontárgyakkal távoztak, ám nem a rappert, hanem a villa új tulajdonosait rövidítették meg portyájukkal.

A fentieket tekintetbe véve elmondható, hogy Postynak valóban nincs szerencséje mostanában, de bízunk benne, hogy ez csak átmeneti állapot, és Fortuna rövidesen ismét a kegyeibe fogadja őt.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek