Starity

Kiderült, mikor érkezik a Within Temptation új nagylemeze

2018. szeptember 13. 22:10   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014-ben jelentkezett legutóbb stúdióalbummal a Sharon den Adel vezette legénység, ám decemberben megtörik a várakozást.

hirdetés
Kiderült, mikor érkezik a Within Temptation új nagylemeze
Fotó: Metal Hammer / Louder

A 2014-es megjelenésű, nagysikerű Hydra című stúdiólemez boltokba kerülése óta hatalmas csend honolt a holland metálzenekra háza táján. A turné végezetével ugyanis hosszas pihenőre vonult a Sharon den Adel vezette formáció, majd kiderült, hogy feloszlás gondolata, valamint az énekesnő saját döntésből adódó távozása is felmerült az elmúlt évek alatt.

A csapat szerencsére közös megállapodás során a folytatás mellett döntött, Sharon pedig - mintegy terápiaként - My Indigo címmel piacra dobta első szólólemezét. A közelmúltban egyébként kiszivárgott egy vadonatúj szerzeményük, amit az In Flames zenekar frontemberével közösen rögzítettek. A nóta demó változata jelenleg is elérhető, bár az eredeti feltöltő letörölte azt, miután a rajongók többször is felszólitották illegális tevékenyéségre hivatkozva.

Egy oldal egyébként több információt is kiteregetett a WT újdonságával kapcsolatban, többek között néhány fotót egy kisfilm forgatásáról, ami értesüléseik szerint, a kiszivárgott Raise című számhoz készül. Mindezeken felül, szó esett egy estleges kislemezről is, melynek megjelnését szeptember 14-re datálták.

A mai napon azonban egy, az énekesnő által adott interjúból kiderült, hogy csapat december 14-én tölti meg a lemezboltokat vadonatúj korongjukkal, ami a Resist elnevezést kapta.  

Néha úgy érzem, hogy a mai popzenének nincsenek lázadó élei. A fő célünk az volt, hogy összegyűjtsük azokat a hangokat, amiket kedvelünk és az egészet durván megkeverjük, amennyire csak lehet, lehetővé téve számunkra azt, hogy egy teljesen új zenei világot alakítsunk ki, keményebb, mocskosabb és futurisztikusabb módon, mint amit valaha is készítettünk. 

– mesélte az énekesnő a Metal Hammernek, utalva arra, hogy a modern zene volt a megalapozója új lemezüknek. A vokalista azt is elmondta, hogy kiadót váltottak, így a hetedik Within Temptation-album már a Spinefarm Records gondozásában kerül megjelenésre, reményeik szerint pedig munkásságuk ezáltal tovább virágzik majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek