Starity

Tarja lenne Finnország képviselője a 2019-es Eurovíziós dalfesztiválon?

2018. szeptember 14. 15:03   |   Szerző: TarjaNightwish

A finn énekesnő neve nem ismeretlen a verseny keretein belül, hiszen 2000-ben már tiszteletét tette zenekarával a finn válogatón.

hirdetés
Tarja lenne Finnország képviselője a 2019-es Eurovíziós dalfesztiválon?
Fotó: Atte Kajova

Májusban ért véget az idei Eurovíziós dalfesztivál, melynek végeredménye sokakat megbotránkoztatott. A verseny jövre Tel-Avivben kerül megrendezésre, a finnek azonban már most elkezdtek agyalni azon, hogy 2019-ben melyik neves előadójukat is küldjék megmérettetni.

Köztudott, hogy az északiak 2006-ban állhattak a dobogó legfelső forkára, akkoriban pedig hazájukhoz hűen, egy rockzenekar lépett színpadra színeikben. A Lordi győzelme sokakat meglepett, így Finnország 2008-ban újra megpóbálkozott egy metálzenekar kiküldésével, így került sor arra, hogy tíz évvel ezelőtt a Jarkko Ahola vezette Teräsbetoni képviselte őket Szerbiában. 

Azóta a finneknek sajnos egyáltalán nics szerencséjük a dalfesztivál keretein belül, hiszen vagy nem jutnak el a döntőig, vagy ha igen, akkor mélységesen alulteljesítenek. Most úgy tűnik, újra megkívánják ismételni 2006-os sikerüket, így már el is kezdtek gondolkodni azon, hogy jövőre melyik előadójuk ragadjon mikrofont Izraelben.

hirdetés

Köztudott, hogy a Nightwish 2000-ben már szerencsét próbált Sleepwalker című számukkal, ami az ugyanabban az évben debütált Wishmaster című, nagy sikerű lemezükön került elhelyezésre. A fiatal formáció a hazai válogatót meg is nyerte, ám később még sem ők vitték a finn zászlót Brüsszlbe.

Tizennyolc év elteltével azonban az ország a csapat erdeti énekesnőjét, Tarja Turunent tartja a legesélyesebbnek arra, hogy kishazájának győzelmet szerezzen, hiszen a vokalista a Nightwish-ből való kiválása óta valósággal szárnyal. A dalos pacsirta egy évet sem múlaszt el újdonság nélkül, ráadásul neve is igen előkelő helyen szerepel a legnépszerűbb előadók között.

Mindezeken felül, az ex-Nightwish-énekesnőt világszerte ismerik, és szeretik is, hiszen nemcsak metálkoncerteket ad, hanem kalsszikus, és karácsonyi fellépései is szép számmal csalogatja a zenekedvelőket. Tarja mellett egyébként Isac Elliot és Benjamin Peltonen neve is felmerült, mint lehetséges képviselő, ám egyikük sem élvez akkora hírnevet, mint Turunen.

Az ezer tó órszágaként is emlegetett Finnország egyébként határozottan kijelentette, hogy ezentúl csakis szólóénekeseket küldenek az Eurovíziós dalfesztiválra, így a zenekarok még csak nem is reménykedhetnek. A döntés véglegesítéséből adódóan teljes mértékben érthető, hogy felmerült Tarja neve, aki egyelőre nem kommentálta, hogy ő lát-e esélyt arra, hogy részt vegyen az eseményen, bár korábban elmondta, hogy szívesen vállalna több televíziós szereplést.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek