Starity

50 éves lett Anastacia

2018. szeptember 17. 13:01   |   Szerző: Fan-ily6889

A világhírű amerikai énekesnő és dalszerző 1999 óta szerepel a zenei köztudatban, aki jellegzetes hangszínével és egyedi stílusával hamar belopta magát az emberek szívébe. Pályafutását táncosként kezdte, majd számos zenész és énekes albumán vokálozott. Rendszeres támogatója különböző alapítványoknak: számtalan humanitárius tevékenységet tudhat a háta mögött. Mindemellett ígéretes karrierrel büszkélkedhet.

hirdetés

Anastacia 1968. szeptember 17-én látta meg a napvilágot Chicagóban. Az 1980-as évek elején kezdett el táncolni az MTV egyik műsorában, ahol aztán az állandó tánckar tagja lett. Azokban az időkben néhány videoklipben is feltűnt, mint háttértáncos. Ilyen videó például a Twist & Shout vagy az Everybody Get Up (Get Up) a Salt-N-Pepa együttestől. Énekesi karrierje előtt több helyen is állást vállalt: dolgozott aerobik edzőként, titkárnőként, fodrászként, bolti eladóként, illetve felszolgálóként, ám eleinte a régészet foglalkoztatta.

A 20-as évei közepén egyszer arra kérték, hogy ugyanazt az En Vogue dalt egymás után hétszer adja elő Arnold Schwarzenegger születésnapi buliján. Esküvői énekesnőként is dolgozott: még Steven Spielberg esküvőjén is énekelt, bár fiatalkorában számos zenei szakértő azzal az indokkal utasította el, hogy szokatlan a hangszíne és egyik zenei kategóriába sem illik bele. Sokak szerint a mai napig nehéz besorolni egy kategóriába az énekesnő hangját.

hirdetés

1999-ben vált ismertté az I’m Outta Love című szerzeményével. A videoklip megjelenéséig sokan abban a hitben éltek, hogy egy színes bőrű énekesnőt hallanak a rádiókban. Elton John is közéjük tartozott, aki szerint Anastacia mindig is úgy hangzott, mint Tina Turner. Első stúdióalbuma, a Not That Kind 2000 nyarán került a boltok polcaira, melyből ötmillió kelt el szerte a világon, majd négyszeres platinalemezzé vált. Karrierje kezdetén olyan legendás zenészek figyeltek fel Anastaciára, mint Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Mariah Carey. Az olasz legenda közös munkájuk során rá is csodálkozott arra, hogy a művésznő semmilyen képzést sem kapott és sosem volt énektanára. Pavarotti szerint hibátlan Anastacia nyelvmozgása és áldását adta az énekesnő technikájára.

Fotó: Anastacia – Not That Kind album (2000)

A 2000-es évek elején elért sikereit daganatos megbetegedése árnyékolta be, amikor rosszindulatú, bár kezdeti stádiumban lévő mellrákkal diagnosztizálták. Viszont a kezeléseknek és a műtétnek köszönhetően Anastacia sikeresen felépült a betegségből. 2003 óta saját mellrák elleni alapítványt működtet, a The Anastacia Fundot. Akkoriban így nyilatkozott:

Tudom, hogy mindennek oka van. Talán azért lettem én a kiválasztott, mert helyzetemnél fogva másoknak is segíthetek. A dalaimmal milliókhoz szólok, és az a tudás, melyet a betegség révén szereztem, szintén milliókhoz juthat el. De hogyha csak egyetlenegy emberen tudok segíteni, az az egy ember is több mint a semmi.

A 2004-es Anastacia című stúdióalbumával nagy sikereket ért el, illetve az azt követő Live At Last nevű turnéval, ami 2005 második leghíresebb koncertturnéja volt. E korongon alkotta meg a "sprock" elnevezésű műfajt (soul + pop + rock). Anastacia 100 százalékosan nem sorolja önmagát a popénekesnők táborába, mivel változatos a művészete, és nem ragaszkodik mindig ugyanahhoz a stílushoz. Mint mondta, nem hajlandó beilleszteni magát egy formába, amilyen zene éppen akkor menő. Egyszerűen engedi a zenéjének az lenni, ami. Ezen a lemezen azt akarta, hogy a hangja erőteljesebben szóljon, ezért rock-hangszerekkel kísérletezett, viszont a popzenei hangzást is megőrizte.

A 2005-ös válogatásalbumán felcsendülő, félig olasz nyelvű duettjének, az Eros Ramazzottival készített I Belong To You (Il ritmo della passione)-nak köszönhetően igen jó kritikát kapott az énekesnő:

A lenyűgöző duett egy lágyabb oldalát mutatja meg annak a keménységnek, amely annyira jellemző Anastacia hangjára, és olyan erőkifejtéssel ér véget, hogy még Céline Dionra is szégyent hoz.

2013-ban újra szembeszállt a mellrákkal, és ismét győzelmet aratott felette. Elmondása szerint sosem fogja feladni a harcot; célja, hogy változtasson: hogy a nők többé ne éljenek abban a hitben, miszerint 40 éves kor alatt nem kell aggódni a mellrák kialakulása miatt. Számos szervezetet támogat: egyes bevételeit ezeknek az egyesületeknek adományozza. Ilyen például a The Breast Cancer Research Foundation nevű mellrákot kutató alapítvány. 2009-ben, Budapesten az Egészség Hídja Összefogás Egyesület felvilágosító munkáját segítette, majd jótékonysági árverést indított. A teljes bevételt az egyesület kapta meg. 2015 óta a Hear The World alapítvány, illetve a Global Gift Foundation nevű jótékonysági nonprofit szervezet nagykövete. Előbbi a halláskárosult, hátrányos helyzetű embereket, utóbbi a rászoruló gyermekeket, nőket és családokat támogatja.

Anastacia karrierjének kezdete óta több zenész, előadóművész és zenei producer is elismerően nyilatkozik az énekesnő hangjáról és munkásságáról. Számos kritikában és nyilatkozatban hangját eltéveszthetetlennek titulálják.

Hangos, hangosabb, és leghangosabb!

– mondta Anastacia a hangjára utalva, amikor megkérdezték tőle, hogy mi az a három szó, amivel a leginkább le tudná írni önmagát.

Az énekesnő jelenleg jól megérdemelt szabadságát élvezi, ugyanis a közelmúltban ért az Evolution Turné végére, mellyel bejárta Európát, illetve ellátogatott Ázsiába is. 61 koncertdátumot tudhat a háta mögött. A napokban elárulta, hogy nem fog megőrülni a nagy napon, mivel arra ott van az év összes többi napja, és az elkövetkezendő 365 napban úgyis ezt az életkort fogja taposni!

Boldog 50. születésnapot, Anastacia!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek