Ismét áldott állapotban van Jessica Simpson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 38 éves színész-énekesnő hivatalosan is megerősítette, hogy rövidesen újabb taggal bővül a családja.
hirdetésJessica Simpson a felhők között jár, ami nem csoda, hiszen férjével, Eric Johnsonnal ismét szülői örömök elé néznek, mely hírről az Instagramon értesítették követőiket.
Ezzel a kislánnyal öttagúvá bővül a családunk. Nem is lehetnénk boldogabbak, amiért bejelenthetjük ezt az áldott kincset
– írta a közösségi oldalon a kismama.
Jessica és Eric egyébként 2010 májusában kezdtek randevúzni egymással, az év novemberében pedig eljegyezték egymást. Első csemetéjük, Maxwell Drew 2012-ben; a második, Ace Knute pedig 2013-ban jött világra. A szülők 2014 nyarán, Montecitóban kötöttek házasságot gyermekeik, rokonaik és barátaik jelenlétében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













