Starity

Demi Lovato szanatóriumban van

2010. november 02. 13:01   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrégiben Demi Lovato lemondta fellépését Peruban, majd szinte teljesen eltűnt. Mivel Twitter-fiókját törölte, rajongói nem tudtak hollétéről. Felröppentek a hírek, hogy a fiatal énekesnő szanatóriumba vonult.

hirdetés
Demi Lovato szanatóriumban van

Demi Lovato, miután lemondta az egyik fellépését, azt mondta, hogy beteg, de nem súlyos. Úgy tűnik, ez mégsincs így. Állítások szerint a fiatal énekesnő úgy döntött, itt az idő, szanatóriumba vonult.

A Disney-csillag rajongói izgulhatnak, ugyanis Demi törölte Twitter-fiókját, így nem tudhatják, hogy pontosan mi van vele.

Demi Lovato félbeszakította turnéját, hogy orvosi segítséget kapjon érzelmi és fizikai problémái miatt, amikkel már jó ideje próbál megbirkózni. Elhatározta, hogy a kezébe veszi a dolgot, és szakértői segítséget kér. Nagyon sajnálja, hogy nem tudja befejezni a turnét, de reméli, hogy hamarosan újult erővel tud majd visszatérni a színpadra” – nyilatkozta Demi szóvivője.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek