Starity

Összeállt Emilio és Curtis

2018. október 30. 08:08   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két zenész 2019. április 27-én a budapesti Papp László Sportarénában ad közös koncertet, ahol frissen megjelenő közös albumuk dalai mellett korábbi slágereiket is előadják.

hirdetés

Emillel még az Édes élet ideje alatt ismerkedtünk meg. Hála Istennek a kapcsolatunk túlnőtt a műsoron és azóta is testvérként szeretjük egymást. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagy szereteten és tiszteleten alapuló barátság a miénk, hiszen mind a ketten mély érzésű emberek vagyunk. Szavak nélkül is érezzük egymást és egymás gondolatát, ami kincs a mai világban

– mondta Curtis

A két tehetség idén már kiadott egy közös dalt, ami akkora siker lett, hogy egy közös albumon is elkezdtek dolgozni. A lemezt a nagykoncert napján mutatják majd be először, és természetesen a színpadon is hallható lesz róla egy ízelítő.

Mind a ketten kaptunk az Istentől egy tálentumot, és ezt most itt az ideje,hogy egyesítsük. Engem nagyon inspirálnak Curtis szövegei és a világa. Régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. Új közös dalokkal készülünk, de természetesen felcsendülnek majd a nagy Emilio és Curtis slagerek is új köntösben

 – árulta el Emilio.

A koncerten Emilio és Curtis által meghívott vendégelőadók is fellépnek majd, és ígéretük szerint látványvilágban, színpadi megjelenésben is különleges lesz az április 27-i arénás lemezbemutató. Curtis hozzátette: a közönség a Belehalok, a Nekem ez jár, és a Csak te létezel című dalait is biztosan elénekli majd.

A nagyközönség számára a jegyértékesítés november 2-án, 10:00 órakor indul online a www.eventim.hu oldalon, valamint Ticket express jegyirodáiban. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

album zene koncert
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek