Gisele Bündchen elárulta, miért fordított hátat a Victoria's Secretnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mesés bevételek ide vagy oda, a modell besokallt és semmivel sem tudták maradásra bírni.

Gisele Bündchen mindössze 19 éves volt, amikor a divatszakma felfigyelt rá, 2000-ben pedig leszerződött a Victoria's Secrethez, mely márkának hosszú éveken át legnagyobb becsben tartott képviselője volt.
2006-ot írtak a naptárak, amikor Gisele-nek választania kellett: vagy meghosszabbítja szerződését a céggel vagy elhagyja azt. A döntést a szerencsére bízta, melynek értelmében felírta egy papír egyik oldalára az igen, másik oldalára a nem szót és végül ennek köszönhetően eldőlt: hátat fordít a cégnek, noha bevétele 80%-a a Victoria's Secrettől származott, de érezte, sok neki az azzal járó teher, amit a márka kiró rá (üzletmegnyitókon való kötelező részvétel, reklámkampányokban való szereplés és folyamatos utazgatás a fotózások kedvéért).
Az első öt évben nem okozott nehézséget fehérneműben modellkednem, de az idő előrehaladtával egyre kevésbé éreztem helyénvalónak, hogy egy szál bikiniben meg tangában fotózgatnak a kifutókon
– írta a modell múlt hónapban megjelent, Lessons: My Path to a Meaningful Life címet viselő memoárjában.
via Metro

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.