Starity

A VOLT Fesztivál bejelentette, kik azok, akik biztosan hazánkba látogatnak jövőre

2018. november 22. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fesztivál szervezői néhány órája tudatták a rajongókkal az első leszerződött fellépők neveit.

hirdetés
A VOLT Fesztivál bejelentette, kik azok, akik biztosan hazánkba látogatnak jövőre

2019. június 26-a és 29-e között kerül megrendezésre a következő VOLT Fesztivál, melynek természetesen ismét Sopron ad otthont. A szervezők nemrég beharangozták, hogy készen állnak közölni az első neveket, ezt pedig meg is tették, így megtudhattuk, hogy a Slipknot, Slash, a Parov Stelar és Robin Schulz biztosan fellépnek majd.

A fent említett előadók mellett természetesen a hazai zenei paletta előadói is képviselik magukat: színpadra lép Rúzsa Magdi, a Punnany Massif és Majka, emellett többek között a VOLT-ra is elhozza legnagyobb slágereit a fennállásának 30. évfordulóját 2019-ben ünneplő Tankcsapda.

A jegyek árusítása egyébként már el is kezdődött, erre a linkre kattintva beszerezhetitek a most még kedvezményes árú jegyeket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek