Starity

Oláh Gergőnek ismét bekötötték a fejét

2018. december 15. 21:09   |   Szerző: egridora

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem kell aggódni, Gergő nem cserélte le 4 gyermeke édesanyját, csupán ígéretéhez volt hű. Nikivel 10 éve azon ábrándoznak, hogy végre tartanak egy igazi, rendes nagy lagzit. Végre ez összejött a párnak.

hirdetés

Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor győztese 10 év házasság után újból elvette feleségét, Nikit. A neje nyáron ajándékozta meg az énekest a negyedik gyermekükkel, így egy igazán szép nagy családdá váltak. Az esküvői fotó ráadásul kuriózumnak számít, hiszen eddig az énekes nem szívesen publikált fotókat legkisebb lányukról.

Oláh Gergő/Facebook

Néhány évvel ezelőtt nem éltek olyan anyagi körülmények között, hogy megengedhették volna maguknak a hetedhét országra szóló lagzit, így most végre ezt bepótolhatták. Gergő betartotta az ígéretét, az esküvőt ráadásul egybe tartották két másik jelentős eseménnyel: Gergő harmincadik, és kisfia, Nolen harmadik születésnapjával, árulta el az énekes a Fókusz kameráinak.

A lakodalom tényleg bámulatosan sikeredett, az énekes Facebookra feltöltött fotóiból kiderült, hogy a hangulat remek volt, a dekoráció pedig álomszép.

Az RTL Klub felfedezettje mindig is biztos volt nejében, és abban, hogy Nikivel szeretne megöregedni. Kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott a Mokka stúdiójában házasságukról, hullámvölgyekről.

Fotó: Oláh Gergőné Niki/Instagram

Mi egymásnak vagyunk teremtve. És szerintem ez így is marad. Úgy érzem, hogy a házasságom egy életre szóló döntés, de abban sem vagyok biztos, hogy mindig érzelmeken kell alapulnia. A nehéz dolgokon, nehéz pillanatokon az segít át, hogy igazából nem mindig az érzelmekre kell hallgatni. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. A miénkben is voltak. Volt olyan, hogy nem éreztük, hogy minden rózsaszín, nem éreztük, hogy szerelmesek vagyunk. Ennek ellenére tudtuk, nem szakadhat szét a házasságunk. Tudtuk, át kell vészelni azt az időszakot, küzdenünk kell egymásért.

Az énekes az esküvőről készült képe mellé írt megindító beszédet, melyben ismét kihangsúlyozta, milyen fontos számára a család, a felesége és a hit.

Fotó: Oláh Gergő/Facebook

Nagyon szerettünk volna egy szép esküvőt, lagzit, de sajnos nem tudtuk megtenni az akkori anyagi körülményeink miatt! (…) November 28-án a 10. Házassági évfordulónk alkalmából úgy döntöttünk, hogy megünnepeljük az elmúlt 10 évünket és megcsináljuk a lagzinkat úgy, ahogy megálmodtuk 10 évvel ezelőtt… Nem újra elvettem Nikit, hanem megerősítettük házasságunkat egy erős megvallással, fogadalommal és új gyűrűt is húztunk egymás ujjára! Csodálatos volt.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek