Starity

David Garrett felajánlotta a malacát egy jó ügyért

2018. december 18. 00:12   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világ egyik legtehetségesebb hegedűművésze évek óta a leukémia ellen küzdő alapítvány nagykövete.

hirdetés

David Garrett, a rocksztárként ünnepelt hegedűvirtuóz minden évben támogatja a világhírű tenor, a maga is leukémia-túlélő José Carreras alapítványát.

A leukémiának gyógyíthatónak kell lennie. Mindig és mindenkinél.

- José Carreras.

Az idén december 12-én Münchenben, immár 24. alkalommal megrendezett jótékonysági gálán a hazai és nemzetközi előadóművészek újra összefogtak, hogy a José Carreras Leukémia Alapítvány fáradhatatlan munkáját segítsék.

David is kidíszítette saját szerencsemalacát, amelyre a United Charity honlapján lehet licitálni december 31-ig. A gála adásideje alatt idén 3 352 640 euró gyűlt össze a nemes ügy támogatására.

A hegedűművész a Hey Jude című Beatles-átirattal lépett fel.

Kedves David, nagyon örülök hogy újra találkozunk. Utánaszámoltam, ez a nyolcadik alkalom, hogy itt vagy velünk ezen a gálán. Te vagy az egyik leghűségesebb támogatónk

- köszöntötte José Carreras a színpadon az előadás után.

Nekem ez az este hihetetlenül fontos, kötelességemnek érzem, hogy eljöjjek

- válaszolta David, majd hozzátette, hogy amióta nagykövete az alapítványnak, számos jó és szívszorító pillanatot is átélt.

[...] az öröm és életkedv, amit a gyerekeknek ajándékozhatunk és segíthetünk nekik ezzel, az nagyon-nagyon fontos egy ember életében

- folytatta.

Ezután a tévénézőket és a rajongóit is adakozásra buzdította, majd felajánlott tízezer eurót saját maga is.

A januártól kilenc hónapig porckorongsérvtől szenvedő hegedűsztár ősszel állhatott ismét színpadra. Október 10-én először lépett fel hazánkban a magyar rajongók nagy örömére.

A koncertről itt olvashatsz élménybeszámolót.

José Carreras rajongóinak sincs okuk panaszra, az operaénekes ugyanis szerdán, december 19-én szintén a Budapest Aréna vendége lesz, egy nagyszabású gálakoncert keretein belül.

Az eseményről itt tájékozódhatsz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek