Starity

Emma Stone családot szeretne alapítani

2018. december 29. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő november 6-án a harmadik x-be lépett, ezzel együtt pedig úgy érzi, lassan eljön az ő életében is a gyerekvállalás ideje.

hirdetés

Emma Stone a brit Vogue-nak nyílt meg azzal kapcsolatban, mennyire megviseli a gondolat, hogy immár nem fiatal felnőttként, hanem teljes értékű felnőttként tekinthet magára.

Miután betöltöttem a harmincat, egy hétig komorságba burkolóztam. Beláttam, hogy a felnőtté válás legérdekesebb része az, hogy a legtöbb dolog keserédessé válik. Még mindig keresem a hangom. Beláttam azt is, hogy nem szerethet mindenki. A legnagyobb lecke, amit megtanultam, hogy nem szabad magunkba roskadnunk, ha nem nyerjük meg a megnyerhetetlent. Senki nem tudja, mit csinál. Csak egy rakás ember vagyunk, akik megpróbálják kitalálni, hogyan éljék túl az adott napot

– nyilatkozta a színésznő, majd a terveivel kapcsolatban így nyilatkozott:

A családalapítással kapcsolatos perspektívám is megváltozott, ahogy idősebb lettem. Sosem bébiszitterkedtem vagy ilyesmi. Tinédzserként úgy gondoltam, sosem megyek férjhez és nem szülök gyerekeket. Ahogy idősödök, egyre inkább úgy érzem, igenis férjhez akarok menni és gyerekeket is akarok!

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek