Starity

Nősülni készül Michael Clifford

2019. január 17. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A zenész január 11-én, harmadik évfordulójukon kérte meg barátnője kezét, aki a legnagyobb örömmel mondott neki igent.

hirdetés

Fotó: GUESS?, Inc./Ryan Fleming/Gregorio Campos

Izgalmas időszak elé néz Michael Clifford, ugyanis barátnője, Crystal Leigh pozitívan fogadta a lánykérést, így megkezdhetik majdani nagy napjuk szervezését. A szerelmesek három éve alkotnak egy párt, eljegyzésükre pedig Balin került sor, azon a helyen, ahol annak idején elcsattant köztük az első csók.

Clifford a részletekre is odafigyelt: a nagy esemény idején a 1975 Medicine című szerzeménye szólt a háttérben, akárcsak három évvel ezelőtt, miután pedig Crystal igent mondott, James Viles ausztrál séf által feltálalt finomságokat fogyasztottak el egy barátokkal való közös ünneplés keretein belül.

Igazán szerencsés vagyok, hiszen alkalmam nyílt ott megkérni életem szerelmének kezét, ahol minden elkezdődött. Az elmúlt három évben ő segített fejlődnöm és azzá az emberré formálódnom, aki ma vagyok, ráadásult mindezt oly módokon tette lehetővé, ahogyan azt soha el sem képzeltem volna. Nem is kérhetnék csodálatosabb embert, akivel eltöltsem életem hátralévő részét. Szeretlek szeretni téged, Crystal

– írta az Instagramon a zenész.

Fotó. GUESS?, Inc./Ryan Fleming/Gregorio Campos

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek