Elhunyt Andy Vajna
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egész ország és a filmszakma is gyászolja a 75 évesen elhunyt producert.
hirdetésÉletének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.
Andy pályája során több hivatásban is kipróbálta magát, de életét főként a magyar nemzeti filmipar fejlesztésének és felragyogtatásának szentelte. Karrierje során számtalan neves rendezővel és színésszel volt alkalma együtt dolgozni – ide értve a Titanicot rendező James Cameront, Arnold Schwarzeneggert, Robert De Nirót, Gary Oldmant, Scarlett Johanssont, Anthony Hopkinst, Sylvester Stallonét és Demi Moore-t – többek között.
Vajna volt a társtulajdonosa egyébként a TV2-nek, a Rádió1-nek, a Las Vegas kaszinónak, valamint ő hozta létre a Magyar Nemzeti Filmalapot is. Munkássága nyomán olyan nagy sikerű művek születtek az utóbbi években, mint a Saul fia vagy a Kincsem, a magyar filmek pedig több száz nemzetközi díjat nyertek – többek között Oscart és Golden Globe-ot is.
Nyugodjon békében!
via Bors
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Félmeztelen képet osztott meg.
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy párt alkot?
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Nagyon szerelmes a híresség.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Harmadik gyermekét várja.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.











