Starity

Joey apjának nézték Matt LeBlanc-t

2019. január 25. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Az 51 éves színész tegnap egy talkshow keretein belül osztott meg a közönséggel egy igen érdekes anekdotát.

hirdetés

1994 és 2004 között futott a Jóbarátok című sorozat, ami a mai napig a szitkomok legnépszerűbbjének tekinthető. Ebben a szériában alakította Matt LeBlanc Joey Tribbianit, a kissé önfejű, együgyű, mégis szerethető szappanoperasztárt. A színész ugyan az elmúlt években megőszült, némi pocakot eresztett, sármjából azonban mit sem vesztett – saját bevallása szerint a mai napig felismerik az utcán, és még a jóval fiatalabb generációk is össze tudják kapcsolni egykori karakterével, ha nem is úgy, ahogy azt szeretné.

Néhány éve történt, hogy sétáltam az utcán, amikor egy gyerek odajött hozzám. Olyan 13-14 év körüli lehetett, és azt mondta: Édes Istenem, te Joey apukája vagy!

– elevenítette fel a történetet Matt a Live with Kelly & Ryan című műsorban tegnap.

Fotó: ABC

A sorozat egyébként annak ellenére is hatalmas sikernek örvend, hogy már 15 éve véget ért. A rajongóknak azonban nem kell nélkülözniük, hiszen több csatorna is rendszeresen ismétli évről évre, emellett évek óta fent van a Netflixen is.

hirdetés

Érdekesség, hogy a fent említett streaming szolgáltató 2015 óta évi 30 millió dollárt fizetett a WarnerMediának, csak hogy a nézők rendelkezésére bocsáthassa a szériát, ám hatalmas volt a felháborodás, amikor bejelentették, hogy január 1-jétől lekerül a műsorról. A Netflix a fanatikusok lázongásán felindulva 100 millió dollárért meghosszabbította a Jóbarátok sugárzásának jogát, így aggodalomra nincs ok: Joey, Chandler, Ross, Rachel, Monica és Phoebe még biztosan elérhető közelségben maradnak egy ideig.

Fotó: Warner Bros

via Daily Mail

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek