Starity

10 vonzó pasi a világ minden tájáról

2019. március 19. 20:08   |   Szerző: egridora

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi évben is összesítették az internet népe által megválasztott leghelyesebb férfiakat. Egy 100-as listából választhattak a közösségi médiát használó tagok és így derült ki, kik kerültek a TOP 10-be. Bemutatjuk nektek ezeket az igazán helyes adoniszokat!

hirdetés

10. Michael B. Jordan - színész

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Michael B. Jordan (@michaelbjordan) által megosztott bejegyzés,

Michael B. Jordant a Megálló és a Creed tette híressé. 1 évig arra gyúrt, hogy megfelelően alakítsa a filmbéli szerepét, amikor is boxolót játszott. Odafigyelt az étrendre és az edzésre. A pénzt, amit keresett egy hatalmas kastélyra költötte, ahol a szüleivel él.

9. Çagatay Ulusoy - modell és színész

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Cagatay Ulusoy (@cagatayulusoy) által megosztott bejegyzés,

Çagatay Ulusoy szülei Bulgáriából és Boszniából származnak. Ez magyarázza a különleges megjelenését. Iskolás korában profi kosárlabdás volt, de barátai javaslatára színészi tanulmányokat kezdett. Ma Törökország egyik legfelkapottabb színésze.

8. Henry Cavill - színész

© Henry Cavill / Facebook  

Henry Cavillt Hollywood egyik legszerencsétlenebb színészének tartották, mert mindig más kapta meg helyette a szerepeket. Ez a rossz széria egészen addig tartott még végre meg nem kapta az egyik főszerepet a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmben. Henryről tudni kell, hogy nagy állatvédő és 4 nyelven beszél.

7. William Levy - színész

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

William Levy (@willevy) által megosztott bejegyzés,

William Levy már többször is szerepelt hasonló listák élén. A színész egy szegény kolumbiai faluból származik és baseball segítségével jutott előre. Ösztöndíjat szerzett és pénzt takarított meg, hogy színészetet tanuljon. A nézők a Dancing with the Stars című televízió sorozatban ismerték meg jobban.  

6. Toni Mahfud - modell

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

TONI MAHFUD† (@tonimahfud) által megosztott bejegyzés,

Toni Mahfud német állampolgár szír ősökkel. Nemcsak azért érdekes, mert nagyon helyes, hanem mert nagyon tehetséges fotós is egyben. Műveit kezdetben a közösségi médiában publikálta. Ma nagyon sok híres márka dolgozik Tonival és követői száma 3,5 millió felett van.

5. Marlon Teixeira - modell

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Marlon Teixeira (@marlontx) által megosztott bejegyzés,

A brazil srác igazi laza fickónak tartja magát, aki jobban szeret szörfözni, mint bármi mást. Amikor 16 éves volt a nagymamája bemutatta Marlont egy barátjának, akinek modell ügynöksége volt és srác máris munkát kapott, mint tinédzser modell. Az első bemutatóját követően eltelt 10 év és ma már párizsi kifutókon sétál.

4. Maxi Iglesias - színész

© Maxi Iglesias / Facebook  

Mielőtt híres színész lett volna, kezdetben DJ-ként dolgozott Maxi Iglesias, majd kisebb szerepeket vállalt filmekben. A Física o Química televíziós sorozatban vált ismerté. Maxi azt nyilatkozta, hogy nagy álma, hogy bálványával Javier Bardemmel dolgozhasson egyszer közösen.

3. Jamie Dornan - színész

Wikipedia

Jamie Dornan Hollywoodban született, Wicklow megyében, Írországban. Ki gondolta volna, hogy pár évtized múlva ő lesz a kaliforniai Hollywood ünnepelt sztárja? A szürke ötven árnyalata óriási hírnevet és még annál is nagyobb rajongótábort szerzett  a színésznek. A film kedvéért a szakálláért is megszabadult. 

2. Zayn Malik - énekes

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Zayn Malik (@zayn) által megosztott bejegyzés,

Zayn Malik, aki pakisztáni felmenőkkel rendelkezik fiatalkorában oda volt a hip hop zenéért és a beat boxért. 17 évesen édesanyja vitte el a brit X-Faktorba, amikor is beindult a zenei karrierje, először a One Direction tagjaként, majd szóló karrierbe kezdett. 2017-ben Zayn Siával dolgozott a Dusk Till Dawn című dalon, ami hatalmas sikert ért el. 

1. Kim Taehyung - énekes

Wikipedia

A listán az első helyet egy olyan dél-koreai énekes nyerte, aki úgy néz ki, mint egy angyal. Kim Taehyung, aki ismertebb művésznevén, azaz V.Taehyungként szeret bohóckodni a színpadon és az érzelmeit nem rejti véka alá. Talán ezért van olyan sok rajongója a világ minden tájáról.

Egyetértesz a választással? Van olyan jelölted, aki esetleg kimaradt a TOP 10-ből? Írd meg nyugodtan kommentben!

Via Brightside

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek