Starity

Összeállt a 2019-es ESC csapat

2019. március 21. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy minden évben, idén is megrendezésre kerül az Eurovíziós Dalfesztivál. A napokban pedig végre az összes ország beküldte a zenéit.

hirdetés

Mielőtt viszont megismerkednénk a dalokkal fontos bejelenteni, hogy idén sem lesz teljes a csapat. Bulgária anyagi okok miatt lépett vissza a versenytől, Ukrajna pedig szimplán megsértődött. De úgy mindenki. Az országát képviselő MARUV rájött arra, hogy az áprilisi fellépései Oroszországban veszélyezthetik a májusi Izraelben való megjelenését, ezért kész volt lemondani a koncertjeit. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. A dalfesztiválos dala szerzői joga, a Warner Music Russia cégé, akik pedig azt mondták, ha nincs koncert, akkor nincs ESC se. Az ukrán dalverseny második, harmadik és negyedik helyezettei pedig durcásan közölték; Nem ők lettek kiválasztva, nem lesznek pótlékok.

Az első elődöntő május 14-én lesz látható

Magyarország, Ciprus, Csehország, Fehéroroszország, Finnország, Lengyelország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Ausztrália, Belgium, Észtország, Görögország, Grúzia, Izland, Portugália, San Marino

– részvételével. 

A második elődöntőt május 16-án rendezik meg, ahol

Ausztria, Dánia, Írország, Lettország, Moldova, Örményország, Románia, Svájc, Svédország, Albánia, Azerbajdzsán, Észak-Macedónia, Litvánia, Hollandia, Horvátország, Málta, Norvégia, Oroszország

– képviselőit hallhatjuk majd.

Ismerős arcokban sem lesz hiány a rajongóknak, ugyanis 2016-ban már képviselte az országát Sergey Lazarev (Oroszország) és Serhat (San Marino) is. 2013-ban pedig a Moje 3 tagjaként hallhattuk Nevena Božovićot, aki idén szólóban indul. Akinek pedig 2008-ban Macedónia volt a kedvence, boldog lehet, hiszen Tamara Todevska is visszatér. És persze Pápai Joci is képviselte már az országunkat 2017-ben, ahol végül 8. lett.

Az összes zenét ezen a listán meghallgathatjátok. A Dalfesztivált idén is a Duna TV fogja közvetíteni, mind a három nap, a kommentárok pedig Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd lesznek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek