Starity

Világra jött David Henrie első gyermeke

2019. március 23. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

A színész felesége a közelmúltban egészséges lánygyermeknek adott életet.

hirdetés

David Henrie kedden, az Instagramon keresztül tudatta rajongóival, hogy édesapa lett, miután felesége, Maria Cahill életet adott kislányuknak, Pia Philomena Francesca Henrie-nek. A színész bejegyzésében azt is nyilvánosságra hozta, hogy hosszú út vezetett számukra a szülővé válásig, ugyanis Pia előtt három magzatot veszítettek el.

Miközben őrült nehéz volt felépülni abból, hogy vetélés után vetélés következett, tudtuk, hogy egy nap a karjainkban tarthatjuk a gyermekünket és nem hagyhatjuk, hogy a tragédia kihatással legyen a házasságunkra, mi több, közelebb kerültünk egymáshoz! A meggyőződésünknek és Ferenc pápának köszönhetően képesek voltunk megőrizni a hitünket. Pia középső neve azért lett Francesca, mert én személyesen kértem arra Ferenc pápát, hogy imádkozzon azért, hogy Mariának és nekem gyerekünk szülessen. Megfogta a kezünket, különleges áldást mondott, aztán felnézett és azt mondta, ne aggódjak, a baba jönni fog – ez körülbelül kilenc hónappal ezelőtt történt

– osztotta meg személyes történetüket Henrie, aki nem is lehetne boldogabb most, hogy valóra vált az álmuk.

Fotó: Instagram

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek