Starity

Újra JAG-lázban égnek a tévénézők

2019. április 20. 14:02   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A JAG – Becsületbeli ügyek két népszerű karaktere nemsokára újra együtt látható a képernyőkön. Az első fotók már a neten keringenek.

hirdetés

Az utóbbi napokban bejárta a világsajtót a hír, hogy az NCIS: Los Angeles című sorozatban visszatérő szerepet kapott David James Elliott és Catherine Bell.

A két színész az Emmy-díjas, 1995 és 2005 között 10 évadot megért amerikai sikersorozat, a JAG – Becsületbeli ügyek főszereplője volt.

Ahogyan az lenni szokott, a spin-off sem maradhatott el. A 2003-ban látható epizódokban Harmon Rabbet (Elliott) gyilkossággal vádolták, és az ügyében a haditengerészet bűnügyi szolgálata kezdett nyomozni – ekkor mutatkozott be Leroy Jethro Gibbs (Mark Harmon) és csapata. A jelenleg szintén nagy sikerrel futó, NCIS című utódsorozatnak már a 17. évadát is berendelték.

A CBS-tévécsatorna aztán újabb spin-offokat gombolyított le az NCIS-ről is: 2009-ben láthatták az amerikai nézők az NCIS: Los Angeles bevezető részeit, majd az NCIS: New Orleans is elindult 2014-ben.

Az NCIS: Los Angeles mára már a 10. szezonnál tart, és a hírek szerint először a május 12-ei, The Guardian című epizódban tűnik fel David James Elliott, és az utána következő évadzáróban is szerepelni fog.

Fotó: Bill Inoshita | CBS | EW.com

A JAG második évadától Sarah "Mac" MacKenzie karakterét megformáló Catherine Bell pedig az NCIS: Los Angeles évadzáró részében lesz először látható május 19-én, együtt Elliott-tal.

A karakterek sorsa azért is érdekes, mivel a JAG legutolsó epizódjában, rengeteg kaland és viszontagság után eljegyezték egymást. Az egyikük, pénzfeldobás alapján feladta a karrierjét, de azt már nem láthatták a nézők, mi lett a dobás eredménye.

A TVLine-nak adott interjújában R. Scott Gemmill, a JAG és az NCIS: Los Angeles írója és executive producere elárulta, hogy nem zárja ki a JAG újjáélesztését.

Soha semmire nem mondom azt, hogy soha

- nyilatkozta, de azt is hozzátette, hogy a CBS-csatornán múlik a dolog.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek