Szűcs Judith: „Anyunak 36 terhessége volt”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 65 éves énekesnő a Story magazinnak adott interjújában elevenítette fel a múltat.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Szűcs Judith: „Anyunak 36 terhessége volt” Szűcs Judith: „Anyunak 36 terhessége volt”](/images/articles/800x600/szucs-judith-anyunak-36-terhessege-volt-04250334.jpg)
Szűcs Judith soha nem csinált titkot abból, hogy gyerekkorát szerény körülmények között töltötte, ugyanis családja nem volt túl vagyonos, ám ennek ellenére a legnagyobb boldogságban és szeretetben élt szüleivel és testvéreivel, azonban van valami, amiről korábban nem sok szót ejtett – édesanyja több gyermeket is elveszített.
Sokszor és sokan kérdezték már tőlem, ha ilyen nagy szegénységben éltünk, miért vállaltak a szüleim öt gyereket? Ők úgy gondolták, amit Isten ad, azt örömmel kell fogadni. Anyunak 36 terhessége volt, nyolc gyereket szült meg, a többi spontán elment. A nyolc gyerekből pedig csak mi öten értük meg a felnőttkort
– elevenítette fel Judith, aki hozzátette, édesanyja volt az összetartó erő a családban, és amióta ő maga is édesanya, még rosszabb belegondolnia, mit élhetett át anyukája, amikor sorra veszítette el gyermekeit, mindezt ráadásul úgy, hogy ő soha nem hallotta panaszkodni.
via Blikk
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.