Vetkőznek a Nyári lányok
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár kiestek az X-Faktorból, mégis nagyon sok ajánlatot kapnak a Nyári lányok egyes magazinoktól, de ők legszívesebben egy férfimagazinnak szeretnének fehérneműben pózolni.


Persze teljesen meztelenül nem állnának a kamera elé, ezért is lett szerencsés a CKM magazin.
A Bors szerint a Summer Sisters formáció minél nagyobb feltűnést akar kelteni, de most nem az énekhangjukat fogják használni. Bár szigorúbb körülmények között élnek, mivel eddig a fiúzás sem volt nekik megengedve, úgy gondolják, hogy néha egy-egy merészebb húzás is belefér. Ehhez persze tökéletes egy fehérneműs fotózás egy férfimagazinnak.
„Olyan fotózást nem vállalnánk, ahol teljesen le kell vetkőzni. Viszont szexi, fehérneműs képeken szívesen megmutatjuk magunkat, várjuk a felkéréseket. Nem vagyunk ám olyan szégyenlősek, mint ahogy sokan gondolják. A művészi fotók beleférnek. Bár elsősorban azt akarjuk, hogy a hangunkról ismerjenek meg, de azért az is fontos, hogy vizuálisan is megmaradjunk az emberek emlékezetében. És hát igen, ami szép, azt meg kell mutatni” – nyilatkozták.
Plant Péternek, a CKM főszerkeztőjének is tetszik az ötlet: „Megkeressük őket, szívesen elkészítjük a képeket. Személyesen is jó kapcsolatban vagyok a lányok édesapjával, még vele is kell beszélnem.”
Egy biztos: a Nyári lányok már nem a „jókislányos” oldalukat szeretnék megmutatni.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.