Lemezszerződést kötött Lindsay Lohan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Korábban is fel-felröppent a szóbeszéd azzal kapcsolatban, hogy a színésznő új zenei anyagon dolgozik, most pedig le is szerződött egy kiadóhoz.
hirdetésA Page Six számolt be arról, hogy a közelmúltban szerződött le Tommy Mottola kiadójához, a Casablanca Recordshoz Lindsay Lohan. A 32 éves színésznő korábban is pedzegette, hogy szívesen visszatérne a slágerlisákra, ez az álom pedig egyre közelebb és közelebb kerül hozzá újdonsült szerződése értelmében.
LiLo 2004-ben, Speak címmel dobta piacra debütáló lemezét, mely olyan slágereket tartalmazott, mint a Rumors, az Over és a First; majd ezt követte 2005-ben a második, A Little More Personal (Raw) elnevezésű korong, mely szintén pozitív fogadtatásban részesült, ha nem is lett olyan népszerű, mint elődje volt. Állítólag Lindsay jelenleg is gőzerővel dolgozik harmadik albumán, ám azzal kapcsolatban egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy pontosan mikorra várhatjuk a megjelenését.
via Just Jared
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.











