Katharine McPhee hozzáment 35 évvel idősebb párjához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő és ugyancsak zenei körökben mozgó párja Londonban kötött házasságot.
Katharine McPhee és David Foster a londoni St. Yeghiche templomban mondta ki a boldogító igent a hozzájuk legközelebb álló családtagok és barátok jelenlétében. Az E! Online értesülései szerint a menyegzőre körülbelül 150 vendég kapott meghívást – köztük Dr. Phil McGraw és Roger Federer –, a szerelmesek pedig egy Rolls Royce-ban utazva távoztak fogadalomtételük után. (Érdekesség, hogy míg Katharine-nek ez volt a második házasságkötése, addig Davidnek az ötödik.)
Pontosan 13 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg első kislemezem, a Somewhere Over The Rainbow, közvetlenül az Idol [American Idol, amerikai tehetségkutató, melynek ötödik szériáját McPhee nyerte 2006-ban – a szerk.], most pedig hozzámegyek a producerhez. Az élet tele van gyönyörű véletlenekkel, nem igaz? Köszönöm, David, hogy elvittél engem a szivárványon túlra
– írta az Instagramon az újdönsült ara.
Egy bennfentes úgy számolt be az E! Online-nak, miszerint Katharine egy mesés, Zac Posen-ruhában tündökölt a nagy napon, a szertartás pedig hagyományos volt és mindössze harmincöt percet ölelt fel.
Általánosságban véve David egy playboy, de Katharine gyökeresen megváltoztatta, vele komfortosan érzi magát
– nyilatkozta egy barát még 2017-ben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.