Liam Neeson a Másnaposok 2-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pár nappal azután, hogy mégsem kellett Mel Gibson a Másnaposok folytatásába, kiderült, hogy ki fogja játszani a tetoválóművészt.
hirdetés
„Egyik nap kaptam egy hívást, hogy lenne-e kedvem elmenni a Másnaposok 2 forgatására egy napraThaiföldre. Tetoválóművészt kell alakítanom, ez minden, amit tudok – nyilatkozta Liam Neeson. – Örültem a felkérésnek, mert az első részen halálra röhögtem magam.”
„Szerintem Mel remekül alakította volna a tetoválóművészt, szerettem volna, ha szerepel a filmben, és ebben a Warner Brothers-főnök, Jeff Robinov és csapata teljes támogatását élveztem – mondta a rendező, Todd Phillips. – De ráébredtem, hogy a filmkészítés csapatmunka, és a döntésem nem mindenkinek tetszett a stábban, így le kellett mondanom róla.”
A pletykák szerint Zach Galifianakis áll Mel Gibson kitúrása mögött, és egy interjúban azt is elmondta, hogy van valami, ami nem tetszik neki a filmben, de senki nem hallgat rá, így többet egyelőre nem mondhat.
Liamnek nem lesz nehéz beilleszkedni egy ilyen társaságba, főleg, hogy Bradley Cooperrel a Szupercsapatban játszottak együtt, és Zach Galifianakis sem egy visszahúzódó, csendes figura.
A végeredményt, hogy milyen tetóválóművészt alakít Liam, és milyen lesz a folytatás, jövőre a mozikban láthatjuk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Itt a hivatalos előzetes!











