Jason Momoa élvezi, hogy otthon lehet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 40 éves színész normál körülmények között keveset van otthon, így most maximálisan kiélvezi családja társaságát.
hirdetésJason Momoa szerdán Ellen DeGeneres műsorának volt a „vendége”, beszélgetésük során pedig szó esett arról, hogy a színész hogyan, milyen körülmények között tölti a karantén napjait. Elmondása szerint ő a szigorú tanár most, a tanulásban való segítségnyújtás pedig rádöbbentette arra, milyen nehéz is ez a hivatás és még több tisztelet ébredt benne a pedagógusok iránt.
A gyerekek jól vannak. Most virtuális formában oktatják őket. A fiam, Wolf egyébként is magántanuló, így neki könnyű volt az átállás. Emellett biztosítunk nekik időt arra is, hogy tartsák a kapcsolatot a barátaikkal. Szerintem élvezik ezt az egészet. Imádják, hogy itthon vagyok velük, nagyszerűen szórakozunk, ugyanazt csináljuk, mint most mindenki más
– nyilatkozta Momoa.
Ritkán vagyok itthon, szóval ez egy különleges alkalom most. Van mit csinálni. Van itthon gördeszkarámpánk, mászófalunk, lehetőségünk van íjjal és nyíllal lőni. Akad helyünk bőven. Nagyon hálás vagyok, jó érzés itthon lenni, mert amúgy szinte sosem tehetem ezt meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











