Brad Pittnek egy szudáni nő szült?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Párizsban élő, szudáni nemzetiségű szupermodell tavaly szeptemberben világra hozta gyermekét, akinek állítólagos apja nem más, mint Brad Pitt. A modell hölgyeménynek több hónapon keresztül volt viszonya a színésszel, aki még most is Jolie kisasszonnyal él.
Brad Pitt egy párizsi kiruccanása alkalmával, két éve ismerkedett meg Amnával, a gyönyörű szudáni nemzetiségű, fiatal modellel. Ian Halperin botránykönyvíró véleménye szerint Brad akkoriban nagyon rosszul élt Angievel, sokat veszekedtek, és elhidegültek egymástól.
„Bradet az első pillanatban megbabonázta a gyönyörű modell, és egy szenvedélyes viszony vette kezdetét. Nem tudott betelni Amna gyönyörű testével, ha csak lehetett, a szépséggel volt. A kapcsolatnak akkor lett vége, amikor Angelina megneszelte, hogy Brad félrekacsingat. Magánnyomozót fogadott, és megtudta, hogy ki Pitt szeretője. Óriási botrány tört ki, és Brad végül szakított Amnával. Csakhogy akkor Amna már terhes volt. Brad azt kérte, hogy vetesse el a babát, de Amna nem volt rá hajlandó” – mondta Ian Halperin.
A kicsi állítólag tavaly szeptember 9-én jött világra, de ezt eddig titokban tartották, ahogyan a nemét és nevét is. A francia lapok próbálták megszólaltatni Amnát is, aki csak ennyit nyilatkozott: „Igaz, a világ leghíresebb férfijának szültem egy gyereket, de ő nem vállalta, és nem lehetünk együtt.”
Ha ez tényleg igaz, akkor komolyan fontolóra vehetjük, hogy a Brangelina pár nem marad együtt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Hűha, így repül az idő!
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
Taylor Swift punknak öltözött.
Új hajszínt villantott a modell.
Jelentkezett egy szerepre.