Starity

A világ legnagyobb lottói

2020. július 21. 12:12   |   Szerző: Starity

A világ legnagyobb nyerőszám-sorsolásai a magyar lottó nyeremények többszörösét, akár több százszorosát kínálják, így nem csoda, ha a világ minden tájáról játszák. Cikkünkben a legnagyobb lottókat vesszük górcső alá és bemutatjuk, mi a különbség az amerikai, és európai lottó-szokásokban.

hirdetés
A világ legnagyobb lottói

A lottó története

Az első ismert sorsjegyeket Kínában vezették be, hogy időszámításunk előtt 200 környékén a Nagy Falat finanszírozzák a befolyó bevételből. Az európai színtér első lottói inkább tombola-jegyek voltak, amelyekkel - ahogy ma is - értékes tárgyakat lehetett nyerni. Az ókori Kínához hasonlóan a rómaiak (először Augustus cézár) is bocsátottak ki olyan sorsjegyeket, amelyek hatalmas állami beruházások pénzügyi hátterét teremtették meg, többek között Róma újjáépítésében nyújtottak támogatást.

A középkorban előszeretettel használták a mai Németország és Hollandia, valamint Olaszország területén. A sorsjegyek után befolyó összegekből pénzeltek itáliai államok egymás közötti háborúkat, míg a Német-Római Császárság területén lévő nagyobb városok a védelem fejlesztésére és a rászorulók támogatására fordították.

Európában jellemzően városállamok és királyságok voltak a lottók kibocsátói (például a Brit birodalom fenntartását pénzelték ilyen módon), a mai Egyesült Államok területén inkább a városok, illetve gazdag vállalkozók és felfedezők használták ezt az eszközt. Így növelték a büdzsét a Függetlenségi Háborúk során, de - többek között - sorsjegyekből befolyt összegekből alapították a Princeton és Columbia Egyetemeket is.

A modern világ legnagyobb lottói

Mi is ma a lottó? A lottó alatt olyan nyereményjátékot értünk, amely keretében véletlenszerűen kihúzott számokra tippelhetünk. Találat esetén a lottó típusától függően tárgyakat vagy készpénzt nyerhetünk. A játék neve az olasz lotto (sors) szóból ered, Magyarországon pedig sokáig lutriként emlegették.

A Powerball

A Powerball néven futó lottó egy amerikai nyereményjáték, amelyet az USA 45 államában játszanak. Érdekes, hogy a Powerball minimálisan hirdetett jackpotja 20 millió dollár (járadék formájában). A Powerball nyereményét 30 fokozatos részletben fizetik ki, de a nyertes(ek) választhatnak egyösszegű kifizetést is. Az átalányösszeg ez utóbbi esetben kevesebb lesz, mint a 30 éves kifizetés teljes összege a pénz értékének időbeli változása miatt, valamint azért is, mert egy sokkal nagyobb összegű nyeremény esetében nagyobb az adó, mint 30 darab, kisebb összegű csekknél.

A Powerballt minden szerdán és szombaton este 10:59 órakor húzzák, floridai idő szerint. 2015 óta kezdve a játék egy speciális 5/69 (fehér golyókból) + 1/26 (Powerballokból) álló mátrix rendszert használ. A győztes számokat ezekből húzzák ki, aminek eredményeként egy a 292 201 338 esély van a fődíjra.

2016. január 13-án a Powerball kínálta a történelem legnagyobb lottónyereményét. Az 1,586 milliárd dolláros jackpoton három jegy gazdája osztozott. A szelvényeket a kaliforniai Chino Hills-ben, a Tennessee-beli Munfordban, és a floridai Melbourne Beach-en értékesítették. A teljes nyereményből - csak a viszonyítás kedvéért - több, mint 397 millió BigMac szendvicset vásárolhattak volna a szerencsés nyertesek.

Az 1988-ban alapított Powerball lottó elérhető a Lottopark weboldalán keresztül.

Mega Millions

Az amerikai Mega Millions (elődje a “Nagy Játék” 1996-ból) szelvényeit először 2003-ban lehetett megvásárolni. A húzásokra USA keleti idő szerint kedd és péntek este 11 órakor kerül sor. A Mega Millions jackpot minimum 40 millió dollár, amelyet fokozatosan, 30 év alatt, egyenlő részletekben fizetnek ki - kivéve, ha a nyertes az azonnal készpénz-opciót választja. A jackpot növekszik, ha nincs nyertes szelvény, vagy a nyereményért nem jelentkezik senki.

A Mega Millions történetében a legnagyobb fődíj 1,537 milliárd dollárt tett ki. A dél-karolinai győztes - anonim módon - 2019 márciusában igényelte a díjat. A nyeremény összegéből a nyertes vehetett volna három darab vadiúj Boeing 777-es repülőgépet és még bőven maradt volna tartaléka.

A Mega Millions-re Magyarországról is leadhatjuk tippjeinket a Lottopark weboldalán keresztül.

Eurojackpot

Az Eurojackpot - nevéből is adódóan - egy európai országok által létrehozott lottó, amelyet 2012 márciusában indítottak. 2017. szeptember 15-től a lottón részt vevő országok: Horvátország, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Németország, Magyarország, Izland, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és Lengyelország.

A 2 euróért igényelhető szelvényekkel minimum 10 millió euró fődíjat nyerhetünk meg. A jackpot értéke akár 90 millió euróig is felkúszhat, amennyiben több, egymást követő héten senki sem találja el a nyerőszámokat, vagy nem jelentkezik a nyereményért.

Az 50 megtippelhető számból 5 + 2 találat jelenti a főnyereményt, melyet pénteken esténként Helsinkiben, Finnország fővárosában húznak ki. A 90 millió euró összegű maximális nyereményt eddig 5 alkalommal vitték el, legutóbb 2019 nyarán. Bár a nyeremény mértéke elmarad az amerikai lottók fődíjai mögött, az Eurojackpot konstrukcióját úgy dolgozták ki, hogy sokkal gyakrabban hirdethessenek győztest, azaz itt mindenkinek nagyobb esélye van nyerni.

Az Eurojackpot szelvényeit online megvásárolhatjuk a Lottopark weboldalán.

A Lottopark.com weboldalon összesen 25 féle lottóval játszhatunk. Próbáld ki még ma!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek