Starity

Hosszú hallgatás után ezt üzente Rihanna a rajongóinak

2020. július 30. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

A 32 éves énekesnő rajongói tűkön ülve várják, mikor jelenti be Rihanna, hogy piacra dobja új albumát.

hirdetés

Már több, mint négy és fél év telt el azóta, hogy Rihanna megjelentette legutóbbi, Anti címre keresztelt nagylemezét, így aligha meglepő, hogy a fanatikusok tudni szeretnék, mikorra várhatják a következő nagy dobást. Az énekesnő most úgy érezte, tartozik a rajongóknak annyival, hogy megtöri a csendet és szavaival lelket önt beléjük, hogy enyhítse a várakozással járó feszültséget.

Jelenleg is az új nótákon dolgozom. Folyamatosan melózom, amikor pedig úgy érzem, hogy kiadásra készen van a korong abban a formában, ahogy szeretném, akkor meg is fog jelenni. Annyit megígérhetek, hogy nem fogtok csalódni. Megéri várni rá

– nyilatkozta RiRi, majd hozzátette:

Nem fogom kiadni a lemezt, csak mert az emberek várnak rá. Azért ilyen hosszú ez a folyamat, mert szeretném olyanná varázsolni, hogy az érdemes legyen a kiadásra.

Rihanna egyébként azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy annak idején nem számított arra, hogy ilyen karriert fut majd be, de immár több, mint egy évtizede a köztudatban van, amiért nagyon hálásnak érzi magát. Úgy érzi, nincs miért panaszkodnia.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek